Július 21-én kezdődik az Alterába Fesztivál

by on júl.20, 2011, under Fesztiválok

A tavaly született nagyrendezvény idén is szeretettel, korrekt belépővel és 4 napra beosztott koncert sorozattal várja az érkezőket. A helyszín Körmend város széle, a Rába partján. A pezsegni vágyóknak adott a lehetőség, mivel rendelkezésükre áll egy nagy és egy kis színpad, így minden fellépőt láthattok.

Csaknem 30 zenekar lép majd fel, melyekből az első nap láthatjuk a Kötelező Közhelyeket, Anonym Projektet, a közkedvelt ír zenét játszó Firkin-t, a Mystery Gang-et, ED Philips-t, a Tankcsapdát és az Alvin és a Mókusokat.
Pénteken pedig belecsobbanhatunk a Lunchbox, a Jurij, az Ladánybene 27, a Pál Utcai Fiúk és a Depresszió verejtéket kívánó koncertjébe. S eme koncertsor zárója, ám nem a szórakozásé, az Ausztriából érkező Lunaffair nevű banda, mely a Rammstein nyomdokait követve izgalmas és progresszív zenét produkálnak.
Szombaton a Black Sound, a Violet Eye, a Jóindulat és a Paddy and the rats, mely által a fülünkbe mászik a Pub ‘n Roll – amikor találkozik az ír és skót kocsmazene a Punk Rock-kal. Majd a hangulatot tovább feszítve Copy Con, Vad Fruttik, Kiscsillag és 30Y.
24-én pedig a fesztivál záró napi kínálata a Dorothy Lies, Don Gatto, a KIPU, Heaven Street Seven, Kowalsky, Ocho Macho és a Mantraporno.

Több lesz a szálláslehetőség, hiszen Körmend önkormányzata ezúttal rendelkezésre bocsátja a város kollégiumát, az Egis üdülőben pedig további sátorhelyeket lehet elfoglalni. A kényelem érdekében ismét üzemelni fog a tavaly nagy sikert aratott fesztiváltaxi, amely baráti áron szállítja a vendégeket a városban.

Hegedűs László (Hege), a rendezvény főszervezője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy továbbra is szeretnék megőrizni a Rába-part csodálatos környezetét, ezért az idén nagyobb hangsúlyt fektetnek a szelektív hulladékgyűjtésre. Azokat a fesztiválozókat, akik külön válogatják a szemetet, kisebb ajándékokkal jutalmazzák. Növelik a mobil illemhelyek számát, ezekből az első fesztiválhoz képest négyszer annyi áll majd rendelkezésre.

Az AlteRába idén vászon karszalaggal vár benneteket, így lesz mit hazavinnetek emlékbe a ezen felül hazánkban egyedülálló módon a karszalagok balesetbiztosítást is jelentenek a rendezvényen szórakozók számára. Fontos azonban, hogy a fesztivál területén kívül található strandon mindenki csak a saját felelősségére mártózhat meg a Rábában!

Ami pedig a napijegyeket illeti az első nap 400, majd a rákövetkezendőkben 300 db napijegy áll rendelkezésre, mely 2900 Ft-ért vásárolható meg a helyszínen.

Vegyél és nyerj! A bérletvásárlók között egy profi fényképezőgépet, valamint 2×2 és 2×4 fős görögországi nyaralást sorsolnak ki a szervezők. A nyertesek listáját szombattól lehet megtekinteni a rendezvény hivatalos honlapján, a www.alterabafesztival.hu oldalon és a Facebookon valamint az I. Alterába képei a BuliBlogon.

:, , , ,