VOLT volt

by on júl.08, 2008, under Koncertek, Uncategorized

IMG_3293.JPGBelevágtunk az idei fesztiválszezonba. A 4 napos Soproni VOLT Fesztivál számunkra 7 napig tartott. Már a 0. nap reggelén elindultunk a 20 fős előőrssel, hogy még a fesztiválépítőkkel együtt húzzuk fel a kempingben Zalaegerszeget a később érkezőknek.

A jegybeváltásnál megkaptuk a választ az élet nagy kérdéseére, aztán kezdődhetett is a fesztivál már a kapukon kívül a várakozó tömegben, erősen ittas őrült tűzoltókkal és gumikacsákkal.

IMG_3309.JPGAz első (nulladik) este mindjárt szembesülnünk kellett a – fesztiválokra korábban nem jellemző – kemény lehúzással a 420Ft-os dobozos Soproni személyében. Azért pár éve a főszponzor sörét még közel Tesco áron kínálták – tán ezért szponzor, de lehet, h én értem félre. De hát irány Európa! :(

Megfelelő alapozás után kisebb küzdelmet vívtunk a szecsuritivel meg a szervezőkkel, de végül csak kikerült a fesztivál bejáratához az útbaigazító táblánk, hogy senki se tévedjen el :)

IMG_3306.JPGAz éjszaka további részéről már csak homályos emlékek állnak rendelkezésre, hiszen el kellett fogyasztani az otthonról hozott, becsempészett mindenféle nedűket is, nehogy megmelegedjenek. Már javában mallott a pitty, mikor végkimerülésben bedobtuk a szunyát, de a sátrakba természetesen nem sikerült bemászni. De minek is? Olyan jó a 40 fokos napon aludni!

IMG_3473.JPGReggel megindult befele a bérletesek következő hulláma, úgyhogy, ahol tegnap még alig lehetett átevickélni két sátor között, oda ma felvertek egy harmadikat. Innentől kezdve a hivatalos bejáraton át kész akadálypálya volt megközelíteni Zalaegerszeget, ahol persze még mindig egy 70 m2-es küzdőtér tátongott a sátraink között. Kellett a hely a Jakuzzinak – ami idén ugyan nem ért oda, de jövőre nem maradhat el! :)

Koncertbeszámolókat ne várjon tőlem senki a további 4 napról, azt úgyis minden média megírta, h milyen volt Manu Chao, meg mekkor a tömeg volt Offspring-en. Én meg fesztiválozni a hangulatért járok, nem a koncertekért. Megint, talán ha kettőt sikerült végighallgatnom, akkor sokat mondok. Inkább csak esténként sétálva befogadtam, ami éppen arrafelé szólt. Voltam kicsit itt is, kicsit ott is.

IMG_3597.JPGDe, amit viszont muszáj megemlíteni, az a hatalmas sikert aratott Soproni Sörbarát akciónk, amivel azért egy időre talán beírtuk Zalaegerszeg nevét a VOLT történetébe. Két napnyi tervezgetés és meggyőzés után 30-an láncoltattuk össze magunkat 24 órára, 15 tálca Soproniért. Az “áldozatok” nagyrészt Egerszegiek, de azért nem feledkezünk meg nagykanizsai és szombathelyi sörbarátainkról sem. Utóbbiak – vesztükre – úgy gondolták jó buli nekifutásból beleugrani mások csoportképébe, aztán gyorsan fel lettek világosítva, milyen akcióba is ugrottak bele :)

IMG_4162.JPGAz eléggé “kötött” nap után még egy utolsó átbulizott éjszaka, aztán – szokásunkhoz híven – utolsóként hagytuk el a fesztivált (már, amit addigra még nem bontottak le körülöttünk), de hát egy ~20 sátorból álló komplett várost nem is 5 perc összepakolni :)

További képek a galériában, melyek egy részéért köszönet Gerának, SKAti-nak és Pan-nak.

:, ,